Március 15, nemzeti ünnep.
   Vajon ünnep-e az, amikor emberek öklüket rázva habzó szájjal átkozódnak? 
   Amikor a regnáló miniszterelnök beszédében az ünnepről szinte szót sem ejt, csak "üzen", "harcol", elfoglal", "megtart", és kimondja a demokratikus világban kimondhatatlant: az ellenzék Soros György ügynökeiből áll, és le fognak számolni velük a választások után. 
   Háború és leszámolás. Európa, 2018.
   
Csak az jár a fejemben… Érdemes-e, jó dolog-e a politikával foglalkozni. Szabad, persze, de kérdés, hogy érdemes-e? A közélet és a politika mezsgyéje keskeny, és az út időnként áttér a másik területre. A közélet a politika része, a politika pedig – sajnos vagy nem – a közélet része.

Van egy álmom.

Szinte mindenkinek van. De nekem egy színes álmom van.
      Szeretnék olyan országban élni, ahol lehetne nyugodtan, évődve egy vacsora vagy poharazgatás mellett politikáról beszélgetni.

   Ahol nem fagyna meg a levegő azonnal, ha szóba jön az a fránya politika. Ahol nem tenne tönkre évtizedes barátságokat, családi kapcsolatokat az, hogy az ember más úton képzeli el a szép jövő eljövetelét.
   Ahol nem tudnánk azt, hogy hol milyen hivatalt milyen felekezetű vagy éppen meleg ember tölt be, nem azért, mert titok, hanem mert – nem léteznek listák emberek vallási vagy épp szexuális orientációjáról.
   Ahol nők is lehetnének a kormány tagjai, és nem számítana különlegességnek, ha egy nagyvállalatot nő vezet. Szeretnék olyan országban élni, ahol a tudás és a szándék számít, nem az a természetes, hogy „ügyesben” meg „okosban” dőlnek el dolgok. Amikor nem természetes, hogy X vagy Y „úr” sógora, szomszédja, anyukája vagy veje nyer gigatendereket.
   Vajon mi lenne ezzel a társadalommal, ha a balról-jobbról kiügyeskedett pénzek meglennének. Felelős döntéshozók kezében.  Álmodom, mondom…

De gondoljunk bele,

tehetünk-e valamit mi, emberek?

Tehetnénk.

    Ha a köznyelv nem pozitív csengésű jelzőkkel illetné azokat, akiket egyébként a BTK pontosan nevükön nevez.Ha végre nem neveznénk „ügyeskedőknek”, „élelmesnek”, és nem „okosban  megoldás”-nak hívnánk a sikkasztókat, csalókat, és az általuk elkövetett korrupciót, csalást, lopást és bennfentes kereskedést.
   A kicsalt pénzek, melyek végigfolytak a magyar közéleten és politikai „eliten” az 1980-a évek eleje óta, mindig is tudottak voltak. Minden faluban, városban ismert volt, ki kinek a kije… Beleivódott a társadalomba, és amikor eljött a rendszerváltás ideje, a vezetőket lecserélték, a rendszert azonban nem. A kormányváltások után sem. A rendszer maradt, csak az ajtókon a névtáblák cserélődtek, valamint az összegek és a zsebek, néha a képviselők maguk híztak. A politika lassan egybefonódik a bűnügyi hírekkel. Most még nem, mondom, de lassan igen. 

 
Ha csak a 2002 óta elsíbolt pénzek meglennének…

Milliókként kezdték, majd evés közben megjőve az étvágy százmilliókra, majd száz- és ezermilliárdokra nőtt összegek mekkora érvágást jelentenek ennek az országnak.

De nem erről akarok beszélni. Hallunk demagóg politikai üzeneteket bőven.

Én csak azt szeretném, ha szembe mernénk nézni a tényekkel.
És egymással.

Ha nem lenne kérdés, hogy ki milyen pártállású. Hiszen a pártok programjában (már akinek van) ugyanaz a Szép Új Világ sejlik fel, boldogsággal, gazdagsággal, jól menő kisvállalkozásokkal, sikeres helyi emberekkel. Akkor pedig nem ellenségek vagyunk, hanem legfeljebb ellenfelek. És ezt ajánlom minden politikai irányzat híveinek figyelmébe.
   Mondom ismét, álmodom!

Változhatnánk.

Ha nem a kamuoldalak kamuhíreivel hülyítenénk egymást.
Ha nem migrácsokkal meg kilencven éves bácsikkal riogatnánk jobbról, és nácikkal és nem létező bográcstilalmakkal balról.  Ennek nyilvánvalóan nincs más célja, mint elterelni a figyelmet a valós társadalmi kérdésekről. 
   Változhatnánk, ha nem az lenne az első kérdés, hogy „honnan tudod”, hanem hogy „mi történt”.
   Ha még kevésbé lenne természetes, hogy a döntéshozók támogatói is látják a visszaéléseket, és vállat vonnak, hogy „még mindig jobb, mintha…” Ha nem riogathatnák nyilvánvalóan manipulált képekkel illusztrált álhírekkel a zembereket.  A támogatók pedig erre nem mondanák azt, hogy „igaz, hogy nem ott és akkor és az történt, de akár történhetne”
  Nem, NEM jobb!
  Nem, NEM „történHETne”!
Egy hír a történteket mondja el, ne sugallja, mi történHETne!
  Ha félredobnánk végre a szervilizmust, és nem szavaznánk újra a korrupt polgármestert csak azért, mert „mégiscsak ő a Polgármester Úr”. Ha nem említenénk senkit „úr”-ként a távollétében. Sőt, ha nem érdemli meg, egyáltalán.  

Csak egyben bízom: az emberek növesztenek agyat, és nem félnek majd használni.
És majd egy napon bármelyik – mondom, bármelyik – párt vagy szervezet fórumán olyan tökös képviselők fognak ülni, akik látván a nyilvánvalót fel merik majd tenni a kezüket, hogy „Ácsi! Béláim, elmentek ti a jófenébe!”
Amikor egy városi 1848-as megemlékezésen is a Brüsszel-Soros-migránsok aranyháromszögből szólna az "ünnepi beszéd". 

Majd akkor, csak akkor jön el a Szép Új Világ Magyarországon.

Erről álmodom.

De most az ébredésnek van ideje. 18 4 8

2018. március 15.