Az elmúlt hosszú év lassan véget ért. 

  Sok barátom, ismerősöm enyhén optimista véleménye szerint 2020 mindent egybevetve "jó év volt" - hiszen megtanultunk dolgokat, alkalmazkodtunk, győztünk. Mondják, sokat köszönhetünk neki, közelebb hozott minket, megtanultunk, megértettünk, megmaradtunk...
Nos, az én véleményem szerint a helyzet kicsit árnyaltabb és - valljuk be - depresszívebb.

 - Talán túlzottan megszoktuk a jót, és úgy érezzük, nekünk ez jár - mondta egy kiváló barátom néhány nappal ezelőtt. 
  Nyilván igaza van, ezen kár is vitatkozni. Megszoktuk, igen.
  A másik aspektusból nézve a becsületes munkával megszerzett javakat elveszteni sem igazságos, az emberi kapcsolatok pedig, hogy az ember a gyermekével, a barátaival találkozhasson, egy ölelés, egy kézfogás, egy felhőtlen találkozás - ezek igenis "járnak" nekünk, és azok megvonása semmiképp sem igazságos, és elfogadandó dolgok.
 Vallom, hogy egy modern embernek a középkor óta nem a túlélés a siker. Az csak a lét. Ennél többre kell, hogy vágyjunk a sikerhez. - legalábbis egy "jó év" során.  

   Egy érdekes paradoxon: Az antiszociális ember senkinek sem mondja el, hogy az - hiszen kinek mi köze hozzá, ugyebár..? 
   
 Ha objektíven nézzük akkor 

2020-nak valóban látványos dolgokat köszönhetünk: 

• Az ausztráliai bozóttüzeket, már ha még emlékszik valaki a mentett és még nagyobb számban odaveszett életekre - 2020 még a világűrből nézve is "ragyogóan indult".
• A Covid járványt, mely februártól végigsöpört Európán
       Láttuk az intenzív osztályokon fekvő betegeket, a hűtőkonténerekben tárolt áldozatokat, az ő rokonaiknak nem a hála volt az első gondolatuk... 
• Az erre adott kényszerű korlátozásokat
        Családjuktól elszakított gyerekek, szülők, nagyszülők - persze, értjük, lehet online is beszélni - de az ember társas lény, a személyes jelenlét hiánya lehet, több életet követelt, mint maga a vírus.
     Emberek éltek-haltak szeretteiktől távol. 
• Az áprilisi fagyokat, ami tönkretette a gyümölcstermést,
        majd amit a fagy meghagyott,
•  Napsütés nélküli május-június megrohasztotta,
        majd a maradékot
• A nyári aszály irtotta ki.
• Ezek miatt globális gazdasági válság köszöntött ránk, és van egy rossz hírem: ez még csak az eleje, az majd csak az következő években fog kiteljesedni, okozva 
• Durva áremelkedéseket és
• Munkahelyek millióinak megszűnését - ezzel is mélyítve és kitolva a válságot.
   A végén, mintegy desszertként kaptunk földrengést Dél-Európában, csak hogy nehogy fellélegezzünk az óév végén

   Mindeközben az emberek egy része a legrosszabb énjüket mutatva kezdtek tébolyodott, minden alap nélküli rémhíreket és félrevezető félinformációkat gyártani - mások pedig elhinni és terjeszteni. 
  Egyesek a középkor szintjére züllesztették le a gondolkodást és a vitákat - a Tudás Népe ott tart, hogy

boszorkánypereket tartana pro és kontra, és tudományos érvek helyett a sámándobok-sárkányfűárusok és a Piócás Ember aranyháromszögében keresik az igazságot, miközben habzó szájjal átkozzák az orvosokat, kutatókat és ápolókat - akik nem mellesleg kimerülten, egészségüket és életüket kockáztatva mentik az embereket. 
   Vagy épp politikai meggyőződésük (meggyőzöttségük...) alapján fogadnak vagy utasítanak el tudományos tételeket és mérgezik egymást vegyszerek nélkül.

   Lehet, hogy kifelejtettem valamit.

      Szóval, mielőtt "köszönjük" az évnek a "nagyszerű dolgokat" - gondoljunk egyrészt arra, hogy a meccsnak még nincs vége.
    Másrészt gondoljunk azokra, akiknek az életét elvette, de legalább is tönkretette ez az év.
   Gondoljunk az év azon áldozataira, akik még élnek ugyan, de mennek tönkre lelkileg-fizikailag a kényszerű bezártság miatt.
   Akinkek a karantén nem a szeretett családjukkal együtt töltött időt jelenti, hanem egymagukban őrlődnek a gondjaikkal-gondolataikkal, rosszabb esetben egy bántalmazó, elnyomó, erőszakos egyénnel kell osztozni négyzetmétereiken - és most az a könnyebbség sincs meg, amit eddig a "legalább nincs itthon" állapot hozott neki.
   Akik őrlődnek, depresszióba esnek, betegségeikkel nem törődnek, önpusztító szokásokba menekülve inni vagy gyógyszerezni kezdenek, végül társuk vagy épp önmaguk ellen fognak fordulni. Mert ez a valóság.

  Mégis van remény...

   Most gondoljunk azokra is, akik mindezek között stresszben, félelemben igyekeznek helytállni és túlélni.
   Akik miatt már nem Superman vagy Pókember a szuperhősök, hanem felnőttek-gyerekek szemében is a mentősök, ápolók, orvosok, tűzoltók, rendőrök és mindenki más, aki - teszi a dolgát a többiekért. Banksy grafikája nagyon is találó...
  És ekkor fogjuk megérteni, hogy tényleg van mit köszönni az évnek. 

   Leginkább az ismeretlenségből arcot és testet öltött hétköznapi hősöket.
  Akik embereket mentenek, gyógyítanak. Akik a munka frontján igyekeznek helytállni. Mozgásban tartják az életet. Autót vezetnek, árut pakolnak, gyártanak, miközben igyekeznek megfelelni a néha nehezen teljesíthető egészségvédelmi előírásoknak. Vagy éppen a home office abszurd börtönéből igyekeznek működésben tartani ezt a világot. 

   Igen, nagyszerű emberek segítenek nekünk. 

Helyt állnak akkor is, amikor nagyon fáj, amikor nap végére eljutnak odáig, hogy elég volt. Ám másnap reggel kezdik elölről. Gyárakban, utakon, vasúton.
Kórházakban, hivatalokban, a földeken és otthon.

Kemény áldozatokat hoztunk. Emberéletekben, sorsokban és anyagilag is.
De az ember - eddig - jól vizsgázott. Sokan kiválóan.
Köszönjük nekik, és bízunk benne, hogy miután a vészben meglátszott, kik a leányok-legények a gáton - a társadalom minden típusú megbecsülése is több jut nekik, mint eddig, éremeik szerint.

EZT köszönhetjük az elmúlt 2020-as évnek.

Ki kell, mindenáron ki kell keveredni ebből a lehetetlen játékból. 
Szerintem ez borzalmas év volt. Jó nem, nem az év volt
Jók MI voltunk, emberek, akik emelt fővel erősnak bizonyultunk, erősebbnek, mint az év nehézségei. 
Különösen azok voltak jók, akik tették a dolgukat, és az "ÉN" helyett rászoktak a "MI" szó használatára. 
   Hogy a tanulság mennyire lesz tartós - az kérdéses.
   2020 csak a kezdet volt.

Churchill után 2021-ről szabadon és reménykedve: "Ez még nem a vég. De már nem is a kezdet vége. Ez már a vég kezdete".

 (tudom, hogy a fenti mondat nem így hangzott el. Ezért is írtam, hogy "szabadon")

   Az év igazságtalanságait tetézte még egy dolog: a siker sokszor nem az egyén jó vagy rossz döntésein múlt. Sokszor csak a szerencsén, mintha egy dobókockán múlt volna, hogy kinek vész el a munkája, az élete munkája vagy éppen az élete. 
 - JUMANJI! - kiáltottam fel éjfélkor, hogy kiszabaduljunk végre ebből a játékból.

A remény felragyog

   Igen, a végén felcsillan a remény. A karácsony maga a reménység ünnepe, ősidők óta a téli napfordulóval visszatérő fény ünnepe. Talán véletlen, talán nem, de 2020 végén a téli napforduló napján a két gázóriás együttállása felidézte a betlehemi csillag fényét, ugyanaznap megtörtént az első Covid-19 vakcina engedélyezése. Mert ne feledjük - hatásos oltás és/vagy gyógyszer nélkül nem képzelhető el, hogy "eltűnjön a fantom". 

A finálé most következik. Megérkeztek a vakcinák, ezzel eszközt adott saját kezébe az ember, hogy győzzön.
És akik megértük ezt, megértettük, hogy a mondás mennyire igaz:

Hogy lesz-e újabb kellemetlen fordulat? 2021 végére meglátjuk.
Bízzunk és bízom benne, hogy 2021 nyarán már nem a betegeket fogjuk számolni. Hanem az érmeket a 2020-as (hm...)  olimpián és a gólokat a futball Európa-bajnokságon. - igen, magyar érmeket és magyar gólokat!
   Mert sok mindent kell bepótolnunk ahhoz, hogy azt mondhassuk - Vége, visszatértünk.

 (Képek forrása az internet. Szerzői jogi kifogás esetén kérem a szerző felé jelezni)